április 2021 archive

Lánykérés ötletek – a balatonpro.hu segített a barátomnak!

lánykérés ötletek

lánykérés ötletek

Ovis korom óta van egy legjobb barátom, Kristóf. Általános iskolába, és gimnáziumba is együtt jártunk. Olyan szoros barátság szövődött közöttünk, hogy ki merem jelenteni, hogy ő a legjobb barátom, és szerencsére ez kölcsönös. Volt is sok vita emiatt az előző barátnőivel, mert nem igazán értették meg, hogy olyanok vagyunk egymásnak, mint a testvérek. De mindegy is.

Azóta már megtalálta a párját, idén nyáron lesz az esküvőjük. Nagyon aranyos lány, és nagyon kedves is, mi is nagyon jó barátok lettünk az évek alatt. Amikor Kristóf eldöntötte, hogy megkéri a kezét, egyből hozzám fordult segítségért. A lánykérés ötletek terén, nagyon rosszul állt, úgyhogy besegítettem.

Elküldtem neki a balatonpro.hu oldalát. Először nem értette, hogy miért küldöm ezt, ő nem nyaralni akar. Aztán miután megnézte látta, hogy a Balaton PRO egy rendezvényekkel foglalkozó cég, és például lánykérések szervezésével is meg lehet őket bízni.

Szerintem borzasztó romantikus egy balatoni lánykérés, vitorlással, szép naplementével. Ezzel nem lehet mellé lőni, hiszen a Balatont mindenki szereti, és ha még a szervezés is hibátlan, akkor nincs is miről beszélni szerintem.

Szóval, a Balaton PRO a lánykérés ötletek tekintetében kettővel is tud szolgálni, mert két csomag közül lehet választani. (tovább…)