Só és a Bors.

Szponzorált tartalom

póló online rendelés

póló online rendelés

Lassan közeleg a 3. évfordulónk a barátnőmmel. Megbeszéltük, hogy nem veszünk egymásnak drága ajándékot, éppen csak valami jelképeset. Mivel nem vagyok valami kreatív, éreztem, hogy bajban leszek, és már eléggé az utolsó előtti pillanatban voltam. Egyszerűen fogalmam se volt, hogy mivel lephetném meg, de tudtam, hogy valami kedves és humoros ajándéknak mindképp örülne. Ekkor javasolta az egyik haverom, hogy miért nem csináltatok valami páros pólót, az ilyeneket úgyis imádják a csajok.

Be is írtam a keresőbe, hogy póló online rendelés, és máris kiadta a lolmarkt.hu oldalát. Ez egy olyan egyedi pólókat készítő oldal, ahol annyi téma között keresgélhetsz, mint égen a csillag. Van vagy 30 főkategória, és még azokon belül is egy csomó minden, így persze, hogy voltak páros pólók is. Megmentették az életem! De nem csak azért, mert voltak páros pólók, azt találtam más oldalon is (bár ilyen jókat nem), de a kiszállítás mindössze 1-2 nap, szóval még azt is tudtam, hogy időben meg fog érkezni a csomag, ha még aznap megrendelem.

Viszont azért nem volt olyan könnyű választani, mivel 69 páros póló volt a kínálatukban. Alig akartam hinni a szememnek, mikor végig néztem az első oldalt, és megláttam, hogy összesen hány termék esik bele ebbe a kategóriába. Végül két pólóra szűkítettem a kört az egyik egy „Só és a Bors” tematikájú páros póló volt, a másik pedig egy ilyen „Maci és méz” féle. Mindegyik amúgy nagyon aranyos volt, biztos voltam benne, hogy imádná, de mivel végül muszáj voltam dönteni, a „Só és a Bors” témájút választottam.

Ezután már csak egy feladatom volt, kilopni észrevétlenül egy pólót a szekrényéből és lemérni, a méreteket. Ugyanis a lolmarkt.hu női pólói elvileg 1 számmal kisebbek, mint a konfekciós méretek, így inkább szerettem volna biztosra menni, nem ám megkapom, hogy még azt se tudom, hogy mekkora pólót hord. Két ponton kellett megmérni, az egyik a nyak és a póló alja közötti távolság volt, a másik pedig a 2 hónalj közötti rész.

A szállítási díj, 1190 forint, de cserébe tényleg itt volt két nap alatt a csomag. Ami még pozitívum, hogy nagyon kellemes anyagú a póló, az oldalon írták is, hogy ez prémium pamut anyag.

Uraim, ha nincs ötletet, akkor rendeljetek páros pólót online!